
Miért pont a Festal?
"Azt mondják, mindenki a maga lovát dícséri- hát megvallom, én a lovak helyett inkább a lóerőket kedvelem. A Festalért meg rajongok. Nekem a Festal több,mint munkahely, több,mint megélhetés, a Festal számomra szenvedély, kihívás, önmegvalósítás. Küzdelem sikerrel de néha fájdalommal, lélekkel és örömmel. Az eltelt 5 év alatt leporoltuk, felvarrtuk,megszépítettük és egy kicsit újra álmodtuk. A Festal az én álmom, néha rémálom de legtöbbször vágyálom . És ha a sors engedi, tovább álmodom. Mert a legszegényebb az, akinek álmai sincsenek. Így túl az 50 en , többszörös apaként és nagyapaként sok mindent elértem, elégedett ember vagyok. Nem a pénz hanem a siker motivál. És ha eljössz hozzánk, megérzed, miért is írom le mindezt."
- Bagi Zoltán, tulajdonos
Milyen szempontok alapján érdemes esküvői helyszínt választani
Egy esküvő megszervezése nem könnyű feladat és a rutintalanságból fakadó tévedések sokszor a rendezvény hangulatára vagy a pénztárcára is kedvezőtlen hatással lehetnek.
Segítségül néhány szempont, amit mindenképp érdemes figyelembe venni
A kiválasztott helyszín megközelíthetősége, távolsága a meghívott vendégek lakhelyének figyelembevételével.
A mai üzemanyagárak mellett érdemes viszonylag közeli helyszínt keresni mert a nagy távolság a vendégek egy részének elvesztését is okozhatja vagy ha el is jönnek szállást kell keresniük, ami már nem biztos, hogy belefér az anyagi kereteikbe.
Azt az összeget, amit az ifjú pár életkezdéséhez szántak vagy annak egy részét lehet, hogy az utazásra, szállásra költik így a valós vagy képzeletbeli kalapba kevesebb kerül.
Parkolási lehetőségek
Érdemes olyan helyszínt választani, ahol a parkolás megoldott, ingyenes, nem korlátozott és a rendezvény helyszínéhez közel esik így kiöltözve, magassarkú cipőben nem kell hosszú sétát tenni, illetve nem kell a parkolási díjjal sem foglalkozni
Egyedi helyszín
Egy esküvő meghatározó része a környezet. Van, aki a vizek, van aki a hegyek megszállottja, van aki az extrém külsőségeket keresi és van aki beéri egy fedett teremmel.
Az egyediség a személyünk része is hisz szeretünk mások és másként lenni, szeretjük önmagunkat, ízlésünket, világnézetünket és a bennünk rejlő gondolatiságot kifejezni. Az egyéniség mindig keresi az utat az egyediséghez.
Ár / érték arányok
Ez meglehetősen szubjektív szempont hisz mindenkinek mások a lehetőségei és persze az igényei is. Gyakran szembesülünk magasra tolt elképzelésekkel, 120-150 fős képzeletbeli vendégsereggel és ehhez irreálisan alacsonyra szabott pénzügyi lehetőségekkel. De igaz a fordítottja is, minden mindegy csak nagyot szóljon, felejthetetlen legyen.
Egy esküvő hangulatát, felejthetetlenségét megkérdőjelezhetően határozza meg a milliós dekor, a túlárazott de középszerű ételek, az elrugaszkodottan drága szolgáltatók, és sorolhatnám.
Fontos szempont a minőségi, megbízható helyszín, a hiteles szerződés, a múlt és a referenciák, de nagyon fontos a vendéglátó személyébe vetett bizalom.
Van e árgarancia, mennyi a foglaló, van e ütemezett fizetés, milyen fizetési módok léteznek stb, vannak e utólagosan említett költségek vagy minden egyértelmű és előre tervezhető.
Hogy miért is ajánlom a Festalt ?
Mert korrekt, megbízható, tisztességes és egyedi
Évi közel 100 esküvő - talán nem véletlen bíznak meg ennyien bennünk. A Festal nem étterem, hanem egyedi adottságokkal és különleges eleganciával megáldott hely.
A természetes tó a teknősökkel, halakkal , az esti sötétséget oldó játékos fényeivel, a mediterrán hangulatú virágzó leanderekkel és citrusokkal , a háttérben illatozó levendulákkal tökéletes és méltó színhelye egy esküvőnek.
3 különböző méretű és hangulatú terem kisebb és nagyobb esküvők számára. A párhuzamosan futó esküvők se térben se hangban nem zavarják egymást, a násznép nem találkozik egymással.
A külsőségeken túl : igényes és minőségi anyagokkal dolgozó konyha készít akár egyénre szabott ételeket, és persze érkezéstől a távozásig mosolygós felszolgálók segítenek, sürögnek-forognak.
Nálunk nincsenek kisbetűs bekezdések, rejtett költségek, minden előre tervezhető.
Gyere el, nézz körbe és álmodd meg a nagy napod nálunk és velünk!
Egyeztetett időpontban várunk szeretettel, leginkább hétköznap hisz az nyugisabb. Ha kedved van bepillantást nyerhetsz egy aznapi esküvő előkészületébe, a helyszíni szertartás menetébe, hangulatába, szóval egyfajta nyílt napként segítünk a döntésed meghozatalában.
Helyszíni szertartás
A tóparti környezet igazán vonzó a helyszíni szertartások megrendezésére és egyben örök élmény is a bezárt, sokszor hangulattalan, monoton házasságkötő teremmel szemben.
-
Az érdi anyakönyvi hivatallal Nektek kell a kapcsolatot felvenni, egyeztetni ( 06 23 522 303 -as számon elérhetőek ).
-
A helyszíni szertartáshoz a helyszínt 60 000 ft ellenében biztosítjuk. Ezért az összegért a kültéri szertartáshoz boldogság kaput, székszoknyázott székeket (max 9 db), szatén szalagokat, masnikat, dekorált, kasírozott asztalt, futó szőnyeget és álló mikrofont biztosítunk.
-
A szertartáshoz a kihangosítás a zenei szolgáltató ( dj, zenész ) feladata.
-
A násznépet a szertartás idején naptól és esőtől védett teraszon ültetjük le, ahonnan jól látható és hallható az ifjú pár egybekelése.
Esetleges rossz idő esetén a szertartást az adott esküvőhöz tartozó teremben lehet megtartani- a terasz és a pavilon egyaránt fedett.
(Az elmúlt 4 évben egyetlen esetben kényszerült az ifjú pár a terembe.) Polgári és egyházi esküvő megtartása egyaránt lehetséges.


Szállás lehetőség
A Festalhoz tartozó kétszintes lakás összesen 14-16 fő elszállásolására alkalmas.
Az alsó szint kb 40 nm egylégterű, hozzá wc, zuhanyzó - minimum 8 fő számára biztosít szállás lehetőséget.
A felső szinten 2 db 4 ágyas szoba és egy fürdőszoba található.
A lakás szintenként vagy teljes egészében is bérelhető.
Teljes lakás 45.000Ft vagy 4500Ft/Fő.

ESKÜVŐI MENÜ AJÁNLAT
Az esküvői szerződés vis majorral köttetik azaz ha törvényi korlátozás avagy tiltás lép életbe akkor a foglaló teljes egészében visszafizetésre kerül 8 napon belül utalással avagy készpénzben.
Segítségül javasolnék néhány népszerű és közkedvelt menüsort, ami támpont lehet az esküvői menü összeállításakor számotokra.
Ami fontos, már-már kötelező, hisz ez a Ti esküvőtök és ez a nap rólatok szól- legyetek aktívak és bátran válogassatok, cseréljetek ki ételeket, kérjétek a kedvenceiteket, akár újakat, vagy ha minden mindegy akkor sincs félni valótok, hiszen minden menüsor ár-érték arányos és igényesen elkészített.
Nem feledkezünk meg a vegákról, a vegánokról, és a laktóz -, glutén érzékenyekről sem. Nekik külön készülnek ételek, felár nélkül természetesen.
Ételek felszolgálása történhet 2, illetve 3 személyes tálakon, vagy büféasztalos kínálattal.
2023 évi áraink - felnőtt főre kalkulálva (2023 január 25. utáni szerződésekre)
HAGYOMÁNYOS FALUSI TÁL
FŐMENÜ
-
Újházi húsleves egy éjen át főzve hússal, zöldséggel, tésztával
-
Sültes tálak 2,3, személyes tálalásban:
-
Panko morzsában sütött csirkemell / karaj
-
Roston sült fűszeres csirkecomb vagy cigánypecsenye
-
Sajttal és sonkával töltött csirkemell rántva
-
Rántott sajt vagy rántott zöldségek
-
Vajas - petrezselymes főtt burgonya
-
Párolt színes rizs
-
Julika néni házi vegyes savanyúságai
ÉJFÉLI MENÜ
-
Megmaradt sültek visszatálalása,
illetve
-
Töltött káposzta tejföllel locsolva
vagy
-
Ropogósra sült csülök pezsgős lila káposztával, hagymás tört burgonya
A menüsor ára: 10.900 ft/ fő
A menü sor ára éjféli menü nélkül: 10.000 ft/fő
3 éves korig ingyenes, 4-12 éves kor közt 50 %-os áron
99 éves kor felett szintén ingyenes
HAGYOMÁNYOS ÉRDI TÁL
FŐMENÜ
-
Újházi húsleves egy éjen át főzve hússal,zöldségekkel,tésztával
-
Fűszeres cigánypecsenye szalonna taréjjal
-
Töltött csirkecombok pirosra sütve
-
Rántott zöldségek (gomba, brokkoli, karfiol, hagyma, stb..)
-
Rántott trappista sajt tartárral
-
Vajas burgonya, párolt rizs, párolt zöldségek
-
Házi vegyes savanyúságok
-
Éjfélkor töltött káposzta tejföllel locsolva
A menüsor ára: 11.500 ft/fő
KICSIT MÁSKÉNT TÁL
( ne félj elszakadni a múlt század megszokott ételeitől )
-
Tárkonyos csirkeragu leves a kert javaival
-
Békebeli sonkával és füstölt gomolyával töltött csirkemell / borda magvas bundában sütve
-
Csirkemell érmék mozzarellával és paradicsommal sütve
-
Kakukkfüves vargányával töltött sertésborda konyakos barnamártással
-
Vajas burgonya, párolt rizs zöldségekkel keverve
-
Házi savanyúságok Julika néni által készítve
-
Éjfélkor sörrel sült ropogós csülök pecsenyés burgonyával
A menüsor ára: 12.500 ft/fő
KICSIT BÁTRABBAN
FŐMENÜ
-
Citromos-tárkonyos vadragu leves burgonya gombóccal
-
Ropogós kacsacomb narancsos barnamártással
-
Feketeerdei sonkába göngyölt csirkemell
-
Szezámos bundában sült karaj
-
Vajas burgonya
-
Tavaszi színes rizs
-
Bazsalikomos párolt zöldségek
-
Házi savanyúságok
ÉJFÉLI MENÜ
-
Megmaradt sültek tálalása
-
Vörösboros marhapörkölt vajas házi galuskával
-
Töltött káposzta tejföllel gazdagon
-
házi bagett és kenyér
A menüsor ára: 13.800 ft/fő
A menü sor ára éjféli menü nélkül: 12.800 ft/fő
VAGÁNY MENÜ
-
Kétféle leves egy asztalon fele fele arányban
-
Egy éjen át főtt húsleves és tárkonyos csirkeragu leves
-
Vaslapon sült csirkemell füstölt gomolyával, szárított paradicsommal és ruccolával
-
Camamberttel, aszalt szilvával töltött karaj rántva
-
Panko morzsában sütött borjú karaj
-
Vajas burgonya, jázminrizs, kakukkfüves sült zöldségek
-
Házi savanyúságok
A menüsor ára: 12.800 ft/fő
EXCLUSIVE
FŐMENÜ
-
Kacsamáj terrine színes salátákkal, fügés balzsamecettel
-
Fácán és gyöngytyúk találkozása a fazékban vele főtt zöldségekkel és hússal
-
Vargányával töltött borda konyakos barnamártással
-
Ropogós kacsacombok
-
Serrano sonkába göngyölt csirkemell fetával, olajbogyóval és sült paprikával töltve
-
Citromos- vajas steak burgonya
-
Színes rizs ( vadrizzsel és vörös rizzsel keverten )
-
Száras koktélparadicsom és bébizöldség grillezve
-
Roppanós színes saláták rokfortos dresszinggel
-
Cézáros római saláta parmezán forgáccsal
-
Házi savanyúságok ( kovászos uborka, pepperóni, csalamádé )
ÉJFÉLI MENÜ
-
Borókás vadpörkölt juhtúrós galuskával
-
Fokhagymás malacsült pezsgős káposztával és burgonyával
-
Helyben sült bagett
A menüsor ára: 17.000 ft/fő
A menü sor ára éjféli menü nélkül:15.500 ft/fő
Ételeink elkészítéséhez kizárólag friss alapanyagokat használunk, fagyasztásból csak a jégkockát
Vega és vegán vendégeink számára tofu, szejtán, bulgur, kuszkusz, csicseriborsó színesíti a kínálatot.
Laktózérzékeny vendégeinknek az ételeket laktózmenetes változatban készítjük el.
Gluténérzékeny vendégeink ételeit külön edényzetben készítjük el és külön is tálaljuk.
A menüsort Ti magatok is összeállíthatjátok, nem kell az általam elkészített menükhöz ragaszkodni, hisz ez csak segítség azoknak, akik nem annyira jártasak a gasztronómiában. Sokan kedvelik a pörkölteket ami beilleszthető a menüsorba, legyen az egy rókagombával bolondított sertéspofa avagy egy vargányás vörösboros marhalábszár pörkölt netán egy fokhagymás harcsapaprikás.
A különlegesebb menüsorokhoz javaslom a liba vagy kacsamájat akár töltelékként, akár raguként, a rántott tőkehalat, az egyedibb köreteket ( bulgur, gratenek stb )
Igény szerint vállaljuk sós aprósütemények, édes sütemények elkészítését.
Sós sütemények:3800Ft/kg
Édes sütemények: 4500Ft/ kg
Italcsomagok
Ezt minden esetben közös egyeztetés után döntjük el a vendéggel együtt, felmérve, hogy az esküvő jellege, időtartama és a vendégek fogyasztási szokásai alapján mi a leggazdaságosabb variáció. Leggyakrabban a korlátlan italfogyasztást tartalmazó csomagunkat választják, ami 10 órás időtartamra szól.
Korlátlan italcsomag esetén a várakozási idő lecsökkentése végett a rendezvény kezdetekor már hűtött italokat helyezünk ki az asztalokra. A 10 órás időkeret lejárta után a megrendelt italokat kiszámlázzuk.
Az italcsomag választásának másik módja hogy fogyasztás alapon számolunk el- ez abban az esetben gazdaságos ha úgy ítélik meg ,hogy nem lesz számottevő fogyasztás, kevesen vagy keveset isznak. Ez esetben is van mód a korlátlan csomag megvásárlására alkoholmentes változatban vagy rövidebb időtartamra.

A korlátlan italcsomag tartalma:
-
Házi citrusos limonádé citrommal,naranccsal,lime-mal
-
Rostos üdítők, narancs, alma, őszibarack
-
Pepsi teljes kínálata ( Pepsi Cola, Pepsi Max, Canada Dry, Schweppes termékek stb..)
-
Szénsavas és mentes víz
-
Csapolt sör (Dreher vagy Holba , üveges alkoholmentes Dreher24)
-
3 féle palackos bor a Csanádi és a Juhász pincészettől ( rosé, fehér és merlot avagy cabernet )
( a borokkal kapcsolatos változtatás jogát fenntartjuk, de legalább azonos minőségben cserélhetjük )
-
Törley pezsgők ( félszáraz, édes, alkoholmentes )
-
Kávé ( espresso, hosszúkávé, tejeskávé ) - kávéink Lavazza kávéból készülnek
A korlátlan alkoholos italcsomagok árai:
-
6.800 ft/fő | Gyerek ár: 3.900 ft/fő ( 10 órás időtartamra szól )
-
6.200 ft/fő | Gyerek ár: 3.600 ft/fő ( 8 órás időtartamra szól )
-
6.000 ft/fő | Gyerek ár: 3.100 ft/fő ( 6 órás időtartamra szól )
-
5.200 ft/fő | Gyerek ár: 2.600 ft/fő ( 4 órás időtartamra szól )
Korlátlan italcsomag lehet alkoholmentes összeállításban is.
Ez esetben az alkoholokat a helyszínen kell megvásárolni.
*4800ft/fő ( 10 órás időtartamra szól)
*4400ft/fő ( 8 órás időtartamra szól)
*4000ft/fő ( 6 órás időtartamra szól)
*3600ft/fő ( 4 órás időtartamra szól)
A korlátlan italcsomag választása esetén a röviditalokat a pár korlátlan mennyiségben hozhatja a rendezvény idejére éttermünkbe. Erre külön díjat nem számolunk fel. Hűtjük és felszolgáljuk egyben.
A rendezvényre behozott italok eredetéért a Megrendelő felel. A Megrendelő által hozott és megmaradt italokat a rendezvény végeztével el kell vinni a helyszínről.
Az árajánlat a szervízdíjat nem tartalmazza. (10%)
Ingyenes szolgáltatások a Festal étterem és Rendezvényházban
-
Nincs terembérleti díj hajnal 2 óráig ( utána 40.000 ft minden megkezdett óra )
-
Nincs hűtési díj
-
Nincs csomagolási díj
-
Édes- és sós sütemények hozhatóak ( az esemény napján 10:00-tól tudjuk tároljuk, majd felszolgálni őket )
-
Fény- és hangulati elemek a tavon
-
Játszótér a gyerekeknek vízibiciklivel ( saját felelősséggel )
-
Projektor, vászon
-
Közelben szállás lehetőség
Termeink klimatizáltak, a tóparti teremben idén szeptemberben lett 12 Kw teljesítményű klíma felszerelve, valamint a termen kívül párásító ventilátorok segítik a hőség elviselését.
Amit mindenképp fontos tudni rólunk - a Festal szigorúan betartja és betartatja a zajvédelemmel kapcsolatos előírásokat és ezt szerződésbe is foglalja. Így biztosítja a környéken élők nyugalmát.
Szolgáltatóink
A Festal minőségi szolgáltatókkal áll kapcsolatban.
Amennyiben még nincs fotósod, dekorosod, ceremónia mestered, szertartás vezetőd, DJ-d, akkor kérd a bemutatkozó anyagukat, referencia munkáikat , amit emailben küldünk el hozzátok hozzávetőleges árajánlattal kiegészítve.
Szolgáltatóink kedvező áron, színvonalas munkával állnak a rendelkezésetekre.

